A növény minden föld feletti része illóolajban dús, de amíg a zöldje 0,3-0,5 százalékot, a termése ennek 5-, sőt nyolcszorosát is összegyűjtheti. S ehhez tegyük hozzá, hogy a kapor illóolaja bizonyítottan antiszeptikus hatású. A magban ezen kívül még 15-20 százalék zsírolaj és fehérje is rejtőzködik. Ásványi anyagokban, különösen vasban és magánban sem szűkölködik, szakemberek állítják: 3 evőkanálnyi kapormag több kalciumot tartalmaz, mint nagy pohár tej.
A legismertebb az emésztést segítő ereje. Ha egy nehéz étel megfeküdte a gyomrunkat, ne görcsöljünk, készítsünk kaporteát! Két teáskanál magot forrázzunk le egy csésze vízzel, várjunk vele tíz percet, hogy a hatóanyaga kioldódjon – de legfeljebb 3 pohárral igyunk meg belőle naponta. Izomfájdalmakra jöjjön egy jó kis a kapros borogatás! Egy evőkanál zúzott kapor magot (helyette lehet két kanál frissen vágott zöldjét vagy 1 evőkanál virágot) forrázzunk le fél liter vízzel, s 10 perc múlva szűrjük le. A népgyógyászat főleg húgyúti fertőzésekre javasolja: a kapormagot rakjuk egy vászonzacskóba és tegyük a forró fürdővízbe – persze ne ugorjunk bele azonnal, csak ha kellő hőmérsékletőre hűlt. Mint a felkent javas emberek is mondják, a húgyúti nyavalyákat többnyire baktériumok okozzák, s a kapor ezeknek nehezíti meg a szaporodását. A fürdővízbe amúgy önthet levélforrázatot, vagy a patikaszerként árult magolajat is.
A kapormag illóolaja megakadályozza a hasmenésokozó mikroorganizmusok megtelepedését is. Tudományos kísérletek igazolják, hogy a kapor az emésztőrendszer sima izmainak megnyugtatásával segíti az emésztést, és megelőzi a bélgázok képződését is. Csecsemőknek hasfájás, puffadás, sőt csuklás esetén is jót tesz a kapormag tea.
Ugyancsak tudományosan igazolt, hogy a kapor csökkenti a koleszterinszintet, a vér zsírtartalmát, és kimutatták az emésztő rendszerben a nyálkahártya védő, gyulladáscsökkentő és hasmenés-csillapító hatását.
De ha már a gyűjtögetünk: szedegessük össze a petrezselyem aprócska magját is, de ne csak annyit, amennyit jövő tavasszal el akarunk vetni! A petrezselyem híres egészségőrző, immunerősítő gyógyerejével ugyanis a magok is rendelkeznek. Porrá őrölve készíthetünk belőle teát – a népgyógyászok szerint ez az itóka a leghatásosabb természetes medicinája a szájüregi fertőzéseknek. Rendszeres használata akadályozza az epe és a vesekövek kialakulását, gyorsítja a méreganyagok távozását a szervezetből, így csökkenti az ízületi és egyéb reumatikus gyulladások esélyét. Külsőleg – kenőcsökbe, borogatásként – bőrfeszesítő, javít a narancsbőrön, halványítja a pigment foltokat, természetgyógyászok egyenesen a bőrrák kiegészítő kezelésére javallják. A petrezselyem magból készült tea erősíti a hajhagymákat – a főzetet hagyjuk 20 percig a fejbőrön –, az olaját a hajgyógyászok kimondottan erre a célra használják. A magyar népi orvoslásban elsősorban vizelethajtóként népszerű, réges-régi füveskönyvek vesebajra jó erősre főzött petrezselyem mag teát írnak elé. A másik ősi ötlet: felfázás és hólyaggyulladás esetén maréknyi zöld petrezselyemlevél és egy evőkanál mag főzetét öntse bilibe, s amilyen forrót csak elbír, üljön rá és „úgy párolja magát”.
Fincza Zsuzsa