(Eucharisztikus csoda, a szent ostya átváltozása “vérré”)
Ez az eucharisztikus csoda a betániai Mária-jelenések helyén történt, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, 1991-ben. Otty Ossa atya, a Mária-jelenés helyének vezetője a szabadban található kápolnában a grotta mellett misézett, a kezében levő átváltoztatott ostya vérezni kezdett. Ő maga így számol be erről:
„A szentostyát négy részre törtem. Mikor lenéztem a korporáléra, nem akartam hinni a szememnek. A szentostyán egy vörös folt képződött, és a foltból vörös folyadék kezdett ömleni, úgy, mintha egy sebből vér spriccelne.” Az eseményt felvették filmre, lefényképezték és benyújtották a helyi püspöknek, hogy alaposan vizsgálja ki. A vizsgálatok azt bizonyították, hogy emberi vérről van szó.
Páduai Szent Antal eucharisztikus csodája
A XIII. században Páduai Szent Antal eucharisztikus csodával térített meg egy makacs eretneket. Az eretneket Bononillonak hívták. Szent Antal megkérdezte tőle, szakítana-e tévhitével, ha öszvére letérdelne az Oltáriszentségben jelen levő Teremtője előtt és imádná Őt. Az eretnek az alábbi feltételekkel mondott igent: az öszvérnek két napig nem ad enni, a harmadik napon pedig a piacra vezeti, ahol az egyik oldalon csábító friss takarmány várná, a másik oldalon pedig Antal állna az Oltáriszentségben jelen levő Krisztussal. Antal belegyezett.
Elérkezett a különös esemény napja. A tér megtelt emberekkel. Ahogy Bononillo a kiéheztetett állatot hozta, biztos volt benne, hogy az öszvér szimatot kap és a takarmányhoz megy oda. Tévedett. Mikor az öszvért elengedte, az habozás nélkül Antalhoz ment oda, és az imádás jeleként letérdelt a legszentebb Oltáriszentség előtt. Megrendülésében az eretnek is térdre borult az Oltáriszentség előtt, és szakított tévhitével.
A Santarém-i (Portugália) eucharisztikus csoda
Ez a csoda 1247. február 16-án történt Portugália Santarém nevű falujában, mikor egy asszony zsidó varázslónőnél keresett megoldást problémájára, mivel férje rendszeresen megcsalta. A varázslónő mágikus szerelmi italt ígért neki, fizetségként azonban szentostyát kért tőle. Miután az asszony szentáldozáshoz járult, a szentostyát kivette a szájából és a fejét fedő fátyolba rejtette. Ekkor azonban csoda történt. Hirtelen a szentostya rendkívül erősen vérezni kezdett. Annyira vérzett, hogy az emberek azt gondolták, hogy a beteg. Ijedten hazarohant, kivette az Oltáriszentséget a fátyolból, és egy tiszta vászonkendőbe csomózta.
Éjszaka nagy fényesség támadt, mely az egész házat beborította és megvilágította. A vászonkendő csomói kioldódtak, az Oltáriszentség kiszabadult, és az angyalok – Istennek dicsérő éneket zengve – a szentostyát magasba emelték. A férje látta ezt, és azonnal megtért. Hívták a plébánost, aki a szentostyát körmenetben visszavitte a Szent István Templomba. Az Oltáriszentség vérzése csak akkor állt el, amikor a tartóba helyezték. Tizenkilenc évvel később a 1266-os kánoni vizsgálat során újabb csoda történt: az ostya már nem a dobozban volt, amibe annak idején helyezték, hanem egy apró üvegedényben.
Királyok, királynők és szentek évszázadokon át nagy pompával tisztelték a csodálatosan vérző szentostya relikviáit. Nem kevesebb, mint fél tucat pápa engedélyezett búcsút azoknak, akik a helyet felkeresik, Xavéri Szent Ferenc pedig indiai útja előtt ide zarándokolt. 1997-ben, a csoda 750. évfordulójának ünnepén a relikviákat tudományosan megvizsgálták. Az elemzések a csoda hitelességét támasztották alá.
Bolsena (Olaszország)
1263-ban egy Péter von Prag nevű német pap misézett Bolsenában a Szent Krisztina Templomban. Komoly kételyei támadtak, hogy Krisztus valóságosan jelen van-e az átváltoztatott ostyában. Mikor a Szent Krisztina Templomban az átváltoztatás szavait kimondta, vércseppek jelentek meg az átváltoztatott ostyán, és a vér a kezén át az oltárra és a korporáléra folyt.
Amint látta ezt, megszakította a misét, és sietve Orvieto-ba utazott, ahol IV. Orbán pápa élt. A történet hallatán a pápa megbocsátott neki kételkedéséért, és megbízottakat küldött Bolsenába, hogy vizsgálják ki az esetet. A sekrestyés és a plébánia összes tagja, akik tanúi voltak az eseménynek, megerősítették a csodát.
Egy évvel később, 1264 augusztusában Orbán pápa elrendelte az Úr Napját, Krisztus szent testének és vérének ünnepét.